Megtörtént a gyalázat: Funar az egykori postafogadó falára, a valaha ott megszállt Petőfi emléktáblája alá hatalmas bronz emléktáblát helyeztetett, amelyen a vérvád olvasható: 1848-ban a magyarok 40 ezer román gyilkoltak le és 239 falut fölégettek. Honnan valók ezek az adatok? Legalább olyan légből kapottak, mint Francisc Pacuriaru tíz éve világgá kürtölt állítása: 1940 és 1944 között a magyar hatóság emberei 400 ezer észak-erdélyi román gyilkoltak meg. Arra viszont vannak adatok, hogy Nagyenyedre és Zalatnára betörő románok 1849-ben 700-700 magyar megöltek, hasonló vérengzést rendeztek Magyarigenben és máshol is. Az osztrák katonai kormányzat összeírta a magyar rögtönítélő bíróságok által halálra ítéltek számát: a szabadságharc folyamán 6112 személy, közülük 5405 román, 310 szász, 309 magyar és 93 más nemzetiségű volt. Sehol sincs nyoma román tömegek meggyilkolásának, illetve falvaik fölégetésének. /Halász Anna: Áldozatokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./
1996. április 23.
Egyed Ákos történész reagált arra a képtelen vádaskodásra, amelyet Funar emléktáblába foglalt, hogy az 1848-as szabadságharc idején a magyarok 40 ezer román megöltek és 2400 román faluból elhurcoltak románokat. 1848-ban nem is volt 2400 román falu, mert a székely és száz falvak, a magyar és vegyes lakosságú falvak levonandók a települések számából,az adat tehát képtelen. A szász hatóságok 1850-ben összeírták a román veszteségeket. Ebben 6200-6400 személy szerepel. Ezt az adatot fogadta el Baritiu ismert román történész is. Mit veszített a magyarság? Ha összeadjuk a nagyenyedi, abrudbányai, zalatnai stb. polgári lakosság elleni vérengzések áldozatait, akkor a hatezernek többszöröse jönne ki! /B. Kovács András: Mit szólna hozzá Baritiu? Bronzba öntött előítéletek nyomában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./
1996. augusztus 26.
Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.
1996. augusztus 26.
Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.
1996. augusztus 26.
Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.
1996. augusztus 26.
Illyefalván tavasszal szórványkutatási tanácskozást tartottak. A tanácskozáson elhangzottak Bodó Barna szerkesztésében megjelentek Jelen és jövő a szórványkutatásban címmel. A Szabadság részleteket közöl a tanácskozás anyagából, a szórványok kialakulásáról szóló részből, amely visszapillant a magyar történelmi múltra. Az erdélyi magyarság első nagy pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta, majd a pestis. A XIV. században kezdtek nagy tömegben betelepedni a románok. II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata idején, 1657 és 1661 között török és tatár hadak egész összefüggő területeken kipusztították a magyarságot. A Horea-felkelés Hunyad, Alsó-Fehér, Torda és Kolozs megyére terjedt ki, a jelszó sok helyütt a magyarok likvidálása volt. Horea emberei 173 magyar falut pusztítottak el, elpusztult Zaránd megye magyarságának jó része, Zalatna vidékének, Ribice, Abrudbánya, Verespatak vidékének magyarsága. Az 1848-as szabadságharc idején egész vidékek magyarságát ölték meg. 1848 október 17-én kezdődött Alsó-Fehér megyében a támadás a magyar települések ellen, azután következett Aranyosszék, Zaránd megye, Kolozs és Torda megye. Egyedül Zalatnán 700 magyart öltek meg a román népfelkelők, november végén Zentelkét és Kalotaszentkirályt égették fel. 1849. januárjában Nagyenyeden legkevesebb 600 magyart öltek meg az Axente és Prodan vezette román csapatok. Nagyenyed majdnem teljesen leégett. A szabadságharc idején mintegy 9-10 ezer magyart öltek meg román csapatok. A magyar hatóságok megkezdték az emberöléssel, gyújtogatással gyanúsított románok összeszedését, bírósági ítéletekkel vagy anélkül mintegy 4500 román vesztette életét. - Trianon után hatalmas tömegek kivándoroltak, ugyanez történt a második világháború után is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ Szórványtanácskozás Sepsiillyefalván márc. 22-24-én: 470. sz. jegyzet.
1998. április 18.
Funar polgármester 1996-ban bronztáblát állíttatott fel Kolozsváron a Petőfi Sándor ottjártát megörökítő emléktábla mellé, rávésetve azt a hazugságot, hogy az 1848-as szabadságharcnak 40 ezer román áldozata volt. A Magyar Közéletben Csetri Elek történész nyilatkozott az áldozatok valódi számáról. Ennek a valótlan adatnak Avram Incu a kiötlője, aki a császárhoz írt beadványában szerepeltette ezt a légből kapott lélekszámot. A magyar történészek közül Egyed Ákos számította ki a meglévő dokumentumok alapján, hogy Erdélyben 1848-49-ben körülbelül 18 ezer ember halt meg, közülük 10 ezer magyar volt. A románok kegyetlenkedéseiről viszont vannak adatok. Kisenyeden egy udvarházban a románok 200 magyar gyilkoltak meg, a Zalatnáról menekülő magyarok közül 650-et. A Fehér megyei Krakkó katolikus templomába menekült 297 magyart halomra ölték a románok. /Szilágyi Aladár: hazudik a bronztábla. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 18./ A hivatkozott interjú: Horváth Arany: Százötven esztendős ellenségkép. Emléktáblák és történelem. = Magyar Közélet (Kolozsvár), márc.
1995. október 3.
A román sajtóban több támadó cikk jelent meg a Vasvári Pál-emlékmű felállítása miatt. Eugen Goia szohodoli ortodox pópa a gyulafehérvári Unirea lapban "A Mócföldön, Kőrösön a magyar politikusok által felállított emlékművet nem tűri el a föld" címmel égig magasztalta a mócok vezéreinek tetteit, Horea. Closca, Crisan, Avram Iancu érdemeit, majd Vasvári Pált és hadseregét ócsárolta. Szerinte az emlékmű merénylet a román nép valódi történelme ellen. Valójában 1848-ban ezen a vidéken Abrudbánya, Zalatna, Magyarigen, Boroskrakkó, Verespatak, Sárd nagyszámú magyarságát halomra gyilkolták - nem Vasvári csapatai. Egyetlen éjszakán, 1849 januárjában Nagyenyed 700 védtelen magyar lakosát ölte meg Axente Sever csapatával, Avram Inacu katonái a védtelen Felvincet felperzselték, magyar lakossága földönfutó lett. Axente Severről városnegyedet, iskolát neveztek el, majd 1993-ban szobrot emeltek Nagyenyeden, gaztettei színhelyén. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./ A Vasvári Pál-emlékművet júl. 9-én állították fel Kőrösfőn: 1412. sz. jegyzet.
1995. március 7.
Az idegenek romániai tartózkodásának törvénytervezetéről szóló szenátusi vitában /az idegeneknek 24 órán belül be kell jelentkezni/ márc. 7-én Buchwald Péter megkérdezte, miért nem került a tervezet az emberjogi bizottsághoz. Akadtak szenátorok, akik kevésnek tartották a megszorításokat. Ion Coja agrárpárti szenátor félórás fejtegetésbe kezdett arról, hogy a romániai magyarság nem egységes. A székelyek kipusztulófélben vannak, csak néhányezren vallják magukat székelynek, velük szemben pozitív diszkriminációt kell alkalmazni. A másik réteg a gyarmatosítóké, akik a Monarchia idején, illetve a Horthy-időszak négy évben telepedtek meg Erdélyben, továbbá a Groza-kormány idején befogadtak 200 ezer jugoszláviai menekültet, állította. Gheorghe Dumitrascu szenátor megkérdezte, milyen törvényes keretek között látogat ide márc. 15-én 15-20 ezer idegen egy "nem-baráti országból" idegen zászlókkal ünnepelni. Szerinte márc. 15-e gyásznap a románok számára, mert a magyarok megöltek 15-40 ezer románt. A szenátor nem beszélt Nagyenyed és Zalatna szabadságharc alatti pusztulásáról, a dél-erdélyi falvak magyar lakosságának kiirtásáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./
1997. június 17.
Bethlen Könyvtár /Nagyenyed/ jún. 6-7-én tudományos rendezvénysorozattal emlékezett a könyvtár létrejöttének 375. évfordulójára. Az erdélyi könyvtárak a tudomány szolgálatában című szimpóziumon Ambrus Hedvig, dr. Deé Nagy Anikó, Spielmann Mihály /Teleki Könyvtár munkatársai/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Újvári Mária /Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár/, Sipos Ibolya /Batthyaneum, Gyulafehérvár/ és Roth András Lajos /Dokumentációs Könyvtár, Székelyudvarhely/ tartott előadást. A részvevők megismerkedtek ezzel a vidékkel, Gyulafehérváron a Batthyaneum kincseivel, értékes könyveivel, majd a székesegyházzal, Alvincen felidézték a történelmet, Marosilyén Bethlen Gábor ma is álló szülőházán koszorút helyeztek el. Visszajövet Ompolyosgyepűn az 1848. okt. 24-én a románok által meggyilkolt, Zalatnáról menekülő 700 ártatlan magyar tömegsírjánál megálltak, az obeliszk előtt, Sárdon, Boroskrakkón, Marosszentimrén a református lelkek nélkül maradt, málladozó templomok előtt, Magyarigenben Bod Péter síremléke előtt, az ezer férőhelyes, de ma már csak hat református lelket befogadó templom előtt és mellette az állandó Bod Péter-kiállítást tekintették meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./
2001. február 21.
Vasile Soporan Kolozs megyei és Ioan Rus Fehér megyei prefektusok, valamint Ioan Jelev környezetvédelmi minisztériumi államtitkár részvételével tárgyaltak febr. 20-án Tordán az Aranyos folyón történt környezetszennyezésről. A verespataki, zalatnai és aranyosbányai bányavállalatok képviselője kijelentette, az Aranyos nehézfémekkel való szennyezése ellen 2002-ig nincs ellenszerük, akkorra várható ugyanis, hogy korszerű berendezéseket vásárolnak a bányakitermelés számára. Ioan Rus prefektus a szennyező vállalatok bezárását nem tartotta reális megoldásnak, mivel az intézkedés munkanélküliséget váltana ki. Rus modern, környezetbarát berendezések felszerelése mellett kardoskodott. /Tóbiás Zoltán: Környezetvédelmi kerekasztal Tordán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21/
2002. október 20.
Zalatna Magyarország két volt miniszterének születési helye, itt született Lukács Béla, kereskedelemügyi miniszter 1847-ben és Lukács László pénzügyminiszter 1850-ben. Zalatnán szept. 29-én ökumenikus istentisztelet keretében megemlékeztek a néhai Lukács Béláról, aki sokat tett Zalatnáért: a Gyulafehérvár-Zalatna vasútvonal építésével a várost bekapcsolta a vasúthálózatba, megépíttette az almási utat, létrehozta a kőfaragó ipariskolát. A Mária-Valéria híd építése is az ő nevéhez fűződik. - Zalatnán 1896-ban emeltek emlékművet, amelyet az út javításakor 1995-ben ledöntöttek. Most újra látható restaurálva a református templom mellett, Gyulafehérvártól 10 km-re, Zalatna felől jövet az 1848. október 23-i vérengzésben 700 meggyilkolt magyar áldozatnak (köztük Lukács Béla szüleinek és öt testvérének) állított obeliszk. Az ünnepségen és a koszorúzáson részt vettek az ügy támogatói, köztük Kovács Jenő, a Vas megyei Közútkezelő KHT igazgatója, Feist György levéltáros, volt szombathelyi alpolgármester, Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Vetési László, az erdélyi református egyházkerület szórványügyi előadója és mások. /Megemlékezések az Ompoly völgyében. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 20./
2002. október 20.
Zalatna Magyarország két volt miniszterének születési helye, itt született Lukács Béla, kereskedelemügyi miniszter 1847-ben és Lukács László pénzügyminiszter 1850-ben. Zalatnán szept. 29-én ökumenikus istentisztelet keretében megemlékeztek a néhai Lukács Béláról, aki sokat tett Zalatnáért: a Gyulafehérvár-Zalatna vasútvonal építésével a várost bekapcsolta a vasúthálózatba, megépíttette az almási utat, létrehozta a kőfaragó ipariskolát. A Mária-Valéria híd építése is az ő nevéhez fűződik. - Zalatnán 1896-ban emeltek emlékművet, amelyet az út javításakor 1995-ben ledöntöttek. Most újra látható restaurálva a református templom mellett, Gyulafehérvártól 10 km-re, Zalatna felől jövet az 1848. október 23-i vérengzésben 700 meggyilkolt magyar áldozatnak (köztük Lukács Béla szüleinek és öt testvérének) állított obeliszk. Az ünnepségen és a koszorúzáson részt vettek az ügy támogatói, köztük Kovács Jenő, a Vas megyei Közútkezelő KHT igazgatója, Feist György levéltáros, volt szombathelyi alpolgármester, Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Vetési László, az erdélyi református egyházkerület szórványügyi előadója és mások. /Megemlékezések az Ompoly völgyében. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 20./
2003. október 2.
Sógor Csaba szenátor szept. 30-án a parlamentben politikai nyilatkozatot mondott el. Az utóbbi időben sok szó esett a magyar szabadságharc 13, Aradon kivégzett, vértanú tábornokáról és a román állam kormányának határozatával annak idején ledöntött szoborcsoport visszaállításáról. 1848-ban a birodalom egynémely népcsoportját talmi ígéretekkel úgy tévútra lehetett vezetni, hogy átállt az elnyomó hatalom oldalára. Képtelen állítás 1848/49-ről a 40.000 román halott és mintegy 100 ortodox pap. Hol van ennek a rengeteg áldozatnak a közös sírja? A korabeli történeti munkák nem tudósítanak a "lemészárolt" román áldozatok tömegsírjairól. Tudunk viszont zalatnai, abrudbányai, enyedi tömegsírokról és azok jelölt emlékhelyeiről. Az Ompoly völgyében, Priszákán egy emlékoszlop jelöli azoknak a lemészárolt gyermekeknek, asszonyoknak és férfiaknak a tömegsírját, akik a hegyekből lezúduló román "felkelők" áldozatai voltak. A felirat csak ennyi: PAX, vagyis béke. Az 1848-49-es szabadságharc ideje alatt a korabeli emlékezet szerint 8000-re tehető azon áldozatok száma, akik Erdélyben életüket vesztették. "Százötven év török uralom alatt, soha sem kényszerültünk arra, hogy "közös rendezvényen" emlékezzünk meg halottainkról." "Őszintén remélem, hogy nem kell 400 évnek eltelnie ahhoz, hogy közösen, indulatok nélkül emlékezhessünk meg, magyarok és románok azokról a hősökről, akiknek az aradi Szabadság-szobor állított örök emléket." /Politikai nyilatkozat. Elmondta: Sógor Csaba szenátor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./
2003. december 9.
Szórványközpontot épít Gyulafehérváron a református gyülekezet amerikai és holland támogatással, a magyarságtudat ápolása és erősítése céljából. A 2001 óta készülő, mára már tető alatt álló létesítményben kap helyet egyebek mellett a Bod Péter Alapítvány. Az otthonban helyet kapó könyvtárat, tanácstermet és szállást ökumenikus célokra is felhasználják majd.Az elmúlt évben a Vas megyeiekkel közösen helyreállították az Ompolygyepű határában álló 1848-49-es emlékművet, az Almás völgyében találhatót pedig leköltöztették a zalatnai református templom elé. A fehérvári magyarok mindezzel annak a Lukács Béla néhai magyar pénzügyminiszternek is emléket állítottak, akinek az 1849 tavaszi vérengzés során öt testvérét és szüleit gyilkolták le a felbőszült románok, és akit egyévesen almásvölgyi román dajkája mentett meg, mondván: "Az én gyermekem, ne bántsák!" Hálából a gyűlölet helyett nyitást és közeledést hirdető, miniszterré lett Lukács Béla megépíttette a Gyulafehérvár-Zalatna kisvasutat, valamint az egykori román dajkájának szülőotthona felé vezető almásvölgyi utat. Az összefogás másik példája a református templom felújítása. A New York-i magyar egyesület támogatásával sikerült teljesen felújítani az 1970-es és 1975-ös árvíz után kétszer is károsult templomot, amelynek karzatán valószínűleg 1765-ben festett virágmintás kazettákat találtak. Gyulafehérváron egyre gyakoribb a különböző felekezetű magyarok együttműködése. Amikor tavaly a gróf Mailáth Gusztáv Károly Kisszeminárium fennállásának 250. évét ünnepelték a római katolikusok, a református gyülekezet segített elszállásolni a vendégek egy részét, egy éve pedig a város különböző felekezetű magyarjai egymás templomában vettek részt imahetes ökumenikus istentiszteleteken, szentmiséken. Gyulafehérvár 70-80 ezer lakosából közel 1500 magyar, ebből majdnem 700 római katolikus, és valamivel több mint 400 református. Pár százan már nem tartoznak egyik felekezethez sem. /Benkő Levente: Aki diófát ültet, unokát vár. Szórványközpont épül Gyulafehérváron. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./
2004. január 12.
1849. január 8-án az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópa vezette román sereg megrohanta a védtelenül hagyott Nagyenyedet, és lemészárolta a védtelen magyar lakosságot. A martalócok nemcsak Nagyenyeden, hanem szerte a megyében meggyilkoltak magyarokat, öregeket, gyerekeket és nőket. A vérengzés január 11-ig tartott. A vérfürdő áldozatainak tömegsírja a várfal tövében található. Az első megemlékezést 1998-ban tartották, és azóta a nagyenyedi magyarság január 8-án mindig fejet hajt az áldozatok emléke előtt. Eddig a református templom nyújtott otthont az ökumenikus istentiszteletnek, idén a római katolikus istenháza vette át ezt a szerepkört. /N. T.: Megemlékezés Nagyenyed pusztulásáról. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./ Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök bízik abban, hogy eljön annak is az ideje, amikor majd a templomfalakon kívül lehet beszélni e szomorú eseményekről Nagyenyeden. Egyelőre még nem érett meg Nagyenyed arra, hogy szembenézzen ezekkel a dolgokkal. /Sz. Cs.: Nagyenyed fekete vízkeresztje – 1849. január 8. Főhajtás a mártírok előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./ Rácz Levente beszédében felidézte a történteket. Az 1848. szeptember 16-i balázsfalvi gyűlésen a románság képviselői – miután a császár megengedte fegyverkezésüket – külön nemzetőrség állítása mellett voksoltak. Ezt követően sorra végigpusztították Alsófehért, az akkor legtöbbet szenvedett vármegyét, és ezen belül Hegyalja magyar lakossággal rendelkező számos települését: Zalatnát, Magyarcsesztvét, Magyarigent, Búzásbocsárdot, Borosbocsárdot, Sárdot, Krakkót, Benedeket, Borbándot, Koslárt, Harit, Asszonynépét, Forrót, Nagylakot, Marosújvárt és Felvincet. Axente Sever parancsnoksága alatt ezen települések nagy részében a magyar közösségeket majdnem teljesen kiirtották. A nagyenyediek jelentős része ekkor nem tartózkodott a városban: a férfiak jelentős része a honvédségnél szolgált, a nők egy része elmenekült Kolozsvárra , a kollégiumban az oktatás szünetelt. Becslések szerint mégis kb. 4000 fegyvertelen ember maradt a városban, többnyire öregek, nők és gyermekek. A magyar lakosság egy része túlzott bizakodást mutatott, mert nem hitték, hogy a szelíd román emberek, akikkel addig együtt éltek, képesek legyenek őket lemészárolni és kirabolni. 1849. január 8-án Axente Sever feleskette embereit, hogy kő kövön nem marad Nagyenyeden. Prodan biztosította a város elöljáróit, hogy nincs szándékukban bejönni a városba, a polgárok maradjanak nyugodtan házaikban, és térjenek nyugovóra. Ezt követően indultak el a románok. Felgyújtották a házakat, nőket, gyerekeket és öregeket is öltek. A város magyarságának egy része a minorita rendházba és a katolikus templomba menekült, de hiába, őket is megölték. Az áldozatok száma kb. 800-ra emelkedett. /Részletek Rácz Levente ünnepi beszédéből. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./
2004. február 26.
Fehér megyében egyes templomokról már csak múlt időben lehet beszélni. Ilyen az orbói templomrom, a marosszentimrei templom, valamint az alvinci templom romos maradványa. Magyar lélekszám nélkül maradt továbbá Boroskrakkó impozáns temploma, az omladozó sárdi templom, s csekély lélekszámot fogad falai közé a magyarigeni és zalatnai református templom, az abrudbányai római katolikus és református templom, valamint a bizonytalan sorsú verespataki református, római katolikus és unitárius templom is. Mindezek mellett jelenleg Abrudbánya unitárius templomának sorsa a legtragikusabb. Az elmúlt évek során az RTV magyar adása is foglalkozott e templom áldatlan sorsával. Mugurel Sarbu Fehér megye prefektusa megállapította, hogy az életveszélyes főtéri épületet le kell bontani. Györfi Dénes ezért ismétli Reményik Sándor szavait: „Ne hagyjátok a templomot!", meg kell védeni mindazt, ami még talpon áll. /(Györfi Dénes): Egy unitárius templom végnapjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./
2004. április 3.
Abrudbánya egy a kietlen, roskatag, pusztulásra ítélt kisvárosok közül. Szinte hihetetlen, hogy Abrudbánya – Verespatakhoz, Zalatnához hasonlóan – az erdélyi aranykitermelés legfontosabb központjaihoz tartozott. A város lendületes fejlődése az egymást követő pusztítások miatt mindannyiszor megtört: 1784-ban a Horea, Closca és Crisan vezette parasztfelkelés lázadói dúlták fel a várost, 1848-ban pedig Avram Iancu seregei mészárolták le a magyar lakosság nagy részét, porig égetve a települést. Erről a kolozsvári unitárius püspökség tulajdonában lévő abrudi Aranykönyv tanúskodik. A kiegyezést követően ismét fölpezsdült a magyar élet a városban. Az 1900-as népszámlálás szerint a város lakossága 3341 fő volt, ebből 1921 volt a román és 1246 magyar. 1992-ben 4820-ra növekedett a város lakossága, 4653 román mellett már csak 140-en vallották magukat magyarnak. A népszámlálási adatok szerint ekkor 72 római katolikus, 57 református és 11 unitárius volt. A főtéren három magyar templom áll: a katolikus, az unitárius és a református. Az unitárius templom romokban hever. A harangokat sikerült megmenteni: az egyik Tordaszentmihályra, a másik a nagyenyedi unitárius templomba került. /Székely Kriszta: Unokái még látták. Lebontásra vár Abrudbánya unitárius temploma. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./
2004. április 15.
Fehér megye területén a kormányhatározat értelmében három újabb vasútvonalat /Alkenyér-Kudzsir, Gyulafehérvár-Zalatna és Balázsfalva-Parajd/ fenyeget a felszámolás veszélye. Ez a döntés csak nehezíti az érintett városok és egyéb helységek siralmas gazdasági, szociális állapotát. Négy évvel ezelőtt az Erdélyi Érchegységet átszelő Torda-Abrudbánya vasútszakaszt szüntették meg. /Három vasútvonal végnapja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./
2004. május 3.
A hívek nélkül maradt abrudbányai unitárius templom végnapjait éli. A napokban, a gyulafehérvári Unirea című napilap fölháborodással tapasztalta, hogy nem az ortodox, hanem három magyar – római katolikus, református és unitárius – templom uralja Abrudbánya főterét. A lap szerint őket illeti meg a mindenkori történelmi elsőbbség, s ama városszéli ortodox templomnak kellene a főtéren elhelyezkednie. Az unitáriusok beleegyeztek a templom lebontására, viszont magát a területet nem engedik ki a kezükből. A polgármester még a nagyenyedi és szamosújvári börtönlakóknál is próbálkozott, de ők sem vállalják Isten házának a lebontását. Amennyiben lebontják, akkor Fehér megye magyar történelmének feketelistájára: Boroskrakkó, Sárd, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Marosszentimre, Zalatna, s egyéb magyar pusztuló helységek mellé odakerülhet a pusztulásra ítélt unitárius temploma által Abrudbánya is. /Bontjuk vagy renováljuk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./
2005. augusztus 23.
Augusztus 20-án a Fehér megyei magyarok már harmadízben ünnepelték Szent Istvánt a szórványok szórványában is legelhagyatottabbnak számító települések templomaiban. Marosszentimre és Magyarigen után az idén Verespatakra zarándokolt a mintegy 150–200 fős csoport. Az ünneplő csoportban Marosújvárról, Nagyenyedtől Torockóig, Székelykocsárdtól Küküllővárig képviseltették magukat Fehér megye magyarlakta települései. Verespatakon az unitárius templomban tartották az ökumenikus istentiszteletet. Verespatakon ma már csupán 22 lelket számlál az unitárius közösség. A megemlékezést színesebbé tették a közbeiktatott kórusszámok, szavalatok. Ezután a megjelentek átvonultak a közeli római katolikus templomba, melynek plébánosa ismertette annak történetét. A megfogyatkozott számú, de hűséges híveinek két nyelven hirdeti Isten igéjét. A továbbiakban Székely Emma, nyugalmazott verespataki tanítónő beszélt a két személyre apadt református „gyülekezetről”, majd bemutatta a magára hagyott kis templomot. A zalatnai református templom meglátogatását követően (melynek évtizedekig Gruzda János festőművész volt a lelkésze) tovább indultak, hogy az ompolygyepüi tömegsír közelében mementóként álló PAX feliratú emlékműnél elhelyezzék az emlékezés koszorúját. /Józsa Miklós: Verespatakon ünnepelt Fehér megye magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./
2005. december 7.
Gyulafehérváron működik a II. Rákóczi Ferenc Gyülekezeti Ház, amely 2004. augusztus 15-i felavatása óta számos kulturális rendezvénynek adott helyet. Jelenleg Legendi Géza zalatnai festőművész kiállítása tekinthető meg. A művésznek tárlatai voltak Nagybányán, Gyulafehérváron, Zalatnán és Franciaország több városában. /Takács Ildikó: Vendégeket vár a II. Rákóczi Ferenc Gyülekezeti Ház. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./
2006. június 28.
Renate Weber és a Nyílt Társadalomért Alapítvány nyilvánosan tiltakozott a verespataki bányakitermeléssel kapcsolatos tervek miatt, mivel úgy vélik: a kifejtés hatással lenne a környezetre, valamint a térség kulturális létesítményeire – tájékoztatott Weber asszony. Ez az állásfoglalás válasz John Aston, az RMGC alelnökének levélére, aki felszólította a szervezetet, mondjon véleményt a befektető által közzétett környezeti hatástanulmányról. Az RMGC szándékai ellen tiltakoztak még a legfontosabb romániai vallási felekezetek képviselői és a Román Akadémia tagjai is. Traian Basescu, megválasztása előtt, 2004. októberében „szükségesnek” vélte a verespataki bányakitermelés megvalósulását. Kijelentését azzal indokolta, figyelembe kell venni az abrudbányai és zalatnai nagy mértékű munkanélküliséget. Habár azóta eltelt két év, s közzétették a környezeti hatástanulmányt, az államfő még mindig nem közölte végleges álláspontját ez ügyben. /Verespatak ellen tiltakozik a Nyílt Társadalomért Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
2007. január 8.
Ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással emlékezett 2007 első vasárnapján Nagyenyed lakossága az 1849. januári 8-i gyászos eseményekre, amikor 800 védtelen magyar gyermek, nő és idős polgár esett áldozatául az öldöklésnek. Az Árpád-házi Szent Erzsébet plébánián Pópa Tibor református, Sándor Botond unitárius lelkészek, valamint Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök mondott megemlékező beszédet a 158 évvel ezelőtti eseményekről, azok áldozatairól, majd megkoszorúzták a várfal melletti sírok fölé emelt emléktáblát. A Zalatna, Abrudbánya, Verespatak, Magyarigen, Sárd mintegy 5000 magyar lakosát áldozatul szedő vérengzés visszafordíthatatlanul idézte elő az elszórványosodást. /Nagyenyed pusztulásának emléke. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ Nagyenyedet földig rombolták, kirabolták, értékeit elpusztították. Axente Sever azt hirdette, hogy három nap alatt hamuvá teszik az egész várost. Úgy lett! Nagyenyeden kívül Nagylakon, Sinfalván és sok más településen zajlott még a magyarok kiirtása. Felfegyverzett hordák védtelen civileket, nőket, gyermekeket és öregeket öltek meg. /Bakó Botond: Másfél évszázados mártíromság a Maros menti Athénban. A szabadságharc áldozataira emlékeztek Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./
2007. március 17.
Az 1848-as szabadságharc idején a románok vérengzése sok magyar áldozatot követelt. Kisenyeden 140 magyart mészároltak le. Andrei Saguna román ortodox püspök körlevelében felszólította híveit, fegyverkezzenek fel. 1848 októberében Gerendkeresztúron meggyilkolták a környéken összegyűjtött 200 magyar nemest, Kocsárdon 60 magyart mészároltak le, méghozzá – miként Domokos Pál Péter írta – „oly kegyetlen vandalizmussal […], hogy a jegyző családjának három tagja, látva a borzalmakat, fölakasztotta magát”. Október 23-án pedig Zalatna mellett játszódott le az addigi legborzalmasabb esemény. Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve – Alsó-Fehér megyei tömegmészárlás című könyve szerint Zalatnán Petre Dobra kiadta a jelszót, hogy a magyarokat le kell gyilkolni. „Vadállati kínzásokkal ölték meg a védteleneket. Némely magyar férfi, nő és gyermek húsz-harminc sebet is kapott, s még élt; mások a fájdalomtól megtébolyodva, meztelenül futkostak, a hörgés, a sikoltás, rémes kiáltozás a fegyverek ropogásával vegyült, s mindaddig tartott, amíg a szerencsétlenek mozogni bírtak. ” A vérengzés folytatódott, Borosbocsárd, Sárd, Magyarigen, Boroskrakkó, Körösbánya, Topánfalva, Hegyalja, Borbánd, Kis- és Nagyhalmágy következett. Egyedül Balázsfalva körzetében 1848 októberének legvégén már 400 halottat emlegetnek a források. (A magyar áldozatok számát csak ebben az időszakban és csak ebben a megyében 2000 és 2500 közé teszik óvatos becslések.) Mindennek híre eljutott az ekkoriban mintegy hatezer lakosú, színmagyar iskolavárosba, Nagyenyedre is. Negyvenkilenc januárjának első napjaiban alig több, mint a lakosság fele tartózkodott ott: a helybéli férfiak nagy része a honvédségnél volt. 1949. január 8-án Axente Sever vezetésével felfegyverzett román csapatok rárontottak a város védtelen magyar lakóira. Szörnyű kegyetlenséggel gyilkolták az embereket, a házakat felgyújtották. A minorita rendházba menekült 300-400 nőt és gyermeket meztelenre vetkőztetve kihajtották a piactérre, és végignézték, hogyan fagynak meg a mínusz húsz fokos hidegben. Kisgyermekeket lábuknál fogva vertek a falhoz, az anyja keblére borult csecsemőt, a férje tetemét testével védelmező asszonyt dárdákkal, lándzsákkal szögezték szeretteik testéhez. A nemi erőszak, a rablás mindezek kísérője volt. A vérengzés egészen január 17-éig tartott, a rettenetes hidegben a hegyek közé menekültek után folytatódott az embervadászat, és több környező települést is elpusztítottak. Nagyegyeden leégett a 33 ezer kötetes könyvtár, az éremgyűjtemény, az erdélyi református püspökség és a megye levéltára. A halálos áldozatok számát egyesek 700-800-ra, mások ezerre teszik. Azonban ha azt vesszük, hogy hiteles források szerint körülbelül kétezren menekültek a hegyekbe, s nagy részük a körülmények és a napokig tartó üldözés miatt nyilván elpusztult, a szám megduplázható. Dél-Erdély és Nagyenyed magyarsága a mai napig nem heverte ki az 1848–49-es magyarirtások következményeit: az etnikai arányok döntő mértékben megváltoztak, sok falu egyszerűen kihalt. Ma Nagyenyeden a kollégiummal szemközt, a vár falán, észrevétlenül, szinte beleolvadva a kövekbe kicsinyke kőtábla áll, rajta mindössze ennyi: „1849. január 8. ” /Domonkos László: Kegydíj. Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. = Magyar Nemzet, márc. 17./
2008. január 14.
Vérfürdőre emlékeztek január 13-án Nagyenyeden. A vártemplomban tartott istentiszteleten felidézték az 1849. január kilencedikére virradó hajnalt, amikor a honvédek által hátrahagyott 800 gyerek, idős ember és asszony esett Axente Sever 9 ezer fős csapatának áldozatául. E napok óta beszélhetünk szórványról Alsó-Fehér vármegyében, a vérengzés nemcsak Nagyenyeden zajlott, Abrudbánya, Magyarigen, Borosbenedek, Felvinc, Boroskrakkó, Zalatna és Verespatak magyar lakossága is hasonló sorsra jutott. /Tamás András: Mészárlás-mementó. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./
2008. február 9.
A Romania Libera bukaresti napilapban titkot, rejtélyt üzenő írás jelent meg „Az ompolygyepűi földhalom titka" és „Rejtett sír az Erdélyi Szigethegységben" címmel. 1848 egyik csatájának többszáz halott katonája fekszik egy autóbuszmegálló melletti földhalom alatt – írta Dorin Timonea. A cikkíró történészekre hivatkozva állította, „nehéz harcok" voltak itt 1848-ban magyarok és románok között. Szerinte azok vannak itt eltemetve, akik az 1848. október 23-i „rajtaütéskor" vesztették életüket. Egyesek szerint magyarok, mások szerint románok. Itt van a magyarok által épített emlékmű, holott az újságíró szerint Ompolygyepű volt „az 1848-as forradalom egyik legfontosabb román győzelmének helyszíne. " A helyi polgármester szerint a sírban magyarok nyugszanak, mert a románokat hazavitték. A gyulafehérvári múzeum igazgatója szerint itt a zalatnai magyar nemzetőrség és a románok csaptak össze, mert a „magyarok nem tartották be a fegyverszünetet. " A fegyverszünet arról szólt, hogy „a magyarok hagyják el teljesen a zónát". A cikk taglalta, miként szegték meg a magyarok és németek és örmények a fegyverszünetet, és hogyan győzedelmeskedtek fölöttük a hős román seregek. Valójában ami itt történt, zalatnai mészárlás, avagy zalatnai vérfürdő névvel vonult be a magyar történelembe. Dél-Erdélyben több ilyen „győzelmet" arattak a románok. Zalatna város magyar polgárai egyezséget kötöttek a román csapatokkal: leteszik fegyvereiket, cserébe szabadon elvonulhatnak családjaikkal, vagyonukkal. Az alkut megszegték a románok, megtámadták a védteleneket és 640 embert mészároltak le, az akkori Zalatna teljes értelmiségét, nőket, aggokat, gyerekeket. A „hőstettektől", a válogatott kínzásoktól, az apróságok, csecsemők kivégzésétől még a cinkos osztrák tisztek is elborzadtak. Voltak túlélők. Köztük egy történelmi személyiség, Lukács Béla, aki egyéves volt, és román dajkája csak úgy tudta megmenteni, hogy azt hazudta: saját gyereke. Édesapja, édesanyja és öt testvére elpusztult a mészárlásban. Lukács Béla felnőtt, író, politikus lett, a tragédiát sosem tudta kiheverni. Miniszterként, a MÁV igazgatójaként megépíttette a Gyulafehérvár–Zalatna kisvasutat, valamint az egykori román dajkájának szülőotthona felé vezető almásvölgyi utat. Lukács Béla 1904-ben Zalatnán szobrot kapott, ezt később, Trianon után lerombolták. Az Avram Iancu „kulturális-hazafias" társaság lépéseket kíván tenni azért, hogy elismertessék: Ompolygyepűn románok is nyugszanak. /!/ /Szondy Zoltán: Sajtószűrő. Ompolygyepű titka. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./Emlékeztető: Valójában Ompolygyepűn is vérengzés volt, magyar lakosokat gyilkoltak meg. Alsó-Fehér vármegyében a vérengzésnek 4250 ártatlan magyar áldozata volt /Papp Gy. Attila: Az 1849-es áldozatokra emlékeztek. A béke koszorúit helyezték el a tömegsírt jelölő emlékműre. = Nyugati Jelen (Arad), 2003. jan. 13./
2008. október 8.
Bensőséges ünnepségre gyűltek össze a hívek, érdeklődők és meghívottak a gyulafehérvári református gyülekezet templomában, Gudor András lelkész otthonában a szórványdíjak átadása alkalmából. Sok olyan lelkész van a szórványban, aki kemény közösségi munkával tölti el az életét. Figyelnünk kell rájuk! – emelte ki Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke. Jenei Tamás belmissziói előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke a Czelder Márton és Földes Károly szórványdíjak átadásának történetét ismertette. Idén tizenhatodik alkalommal került sor a díjak kiosztására, amit ezúttal Legendi Margit zalatnai presbiter asszony, Szilágyi Endre szászvárosi és Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkészek vehettek át. /Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkész 1955-től volt a Szeben megyei mihályfalvi református gyülekezete lelkipásztora. Összesen 45 évet szolgált szórványközösségben, ezért érdemelte ki a Czelder Márton díjat. Szilágyi Endre nyugalmazott szászvárosi lelkész 1976 és 1999 között volt legtevékenyebb. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a műemléktemplom tetőszerkezetének megjavítása, a kápolna és a kántori lakás, valamint a parókia rendbehozatala is. Majdnem félévszázados tevékenységéért vehette át a Czelder Márton díjat. Gudor András gyulafehérvári lelkész a megjelenteknek bemutatta a bennlakásként működő épületet, ahonnan naponta 20 óvodás indul a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum óvodájába. Ez is szórványmisszió, méghozzá ökumenikus szellemben. /Lelkészek a szórványközösség szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Gudor Botond magyarigeni lelkész Legendi Margitról szóló laudációjában az érchegység magyar világát elevenítette fel. Említette a zalatnai születésű Nagyajtai Terézt, aki a nemzet jelmeztervezőjeként Bánk Bánt és Tamási műveit látta el jelmezzel, Szentkirályi Zsigmond zalatnai írót, bányamérnököt, Lámfalussy Sándor zalatnai erdőmérnököt és Knop Vencelt, a kőfaragó iskola tanárát, Lukács Béla miniszterről, Ferenczi Sándor régészről, Gruzda János pap-festőről. Maanapság pedig az ide érkezők megkérdezik, élnek még itt magyarok? Legendi Margit presbiter asszony Zalatnán parókiát javított, emlékmű állítását vitte sikerre, hét éve látás nélkül jár a templomba, költői délutánokat szervez. Végvári teljesítmény mindez. /Végvári teljesítmény Zalatnán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2009. június 4.
Csonta László, a Zöld Székelyföld Egyesület elnöke kiemelte, hangsúlyos probléma a települések mellett elhaladó folyóvizek szennyezettsége, a városgazdálkodási szervek kevés figyelmet szentelnek a távozó szennyvizekre. Ez a helyzet például a Csíkszeredán átfolyó Oltnál is. Ezeket a problémákat jobb csatornarendszerek kiépítésével kellene kivédeni. Kevesebb figyelmet kapott a marosvásárhelyi Azomures kombinát levegőszennyezése. A környezetszennyező vállalatok miatt Kiskapus, Zalatna, Nagybánya, Nagyvárad, Vajdahunyad a leginkább veszélyeztetett terület. /Szávuj Attila: Szennyezettek a folyóvizek. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./
2009. augusztus 26.
Marosszentimrén kezdődött, s most már hetedik alkalommal ünnepli augusztus 20-át a Fehér megyei szórványmagyarság valamelyik elhagyatott, vagy néhány hívével csaknem gazdátlanul maradt templomában. Jelképes gesztus ez a legyilkolt hegyaljai magyarság emlékére, egyben útkeresés is az itt maradt utódoknak. 200–250 ember gyűlt össze Sárdon a szépen rendbe hozott templomban és a várudvaron. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Bárócz Huba nagyenyedi református esperes a felelősségről és a ma terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetüket ítélik halálra. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt. Az ünneplőket Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétükkel adósságot törlesztenek a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események, a vérengzések miatt ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Itt tevékenykedett Teleki Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet az 1848 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg 1849-ben a sárdi magyar lakosok lemészárlása. Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, nem lett volna szükség. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát. A részvevők megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Mi lesz az anyanyelv sorsa? /Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
